közterületi játszótér, gyerek

Faberland közterületi játszótér innováció

A mai Alfa és Béta generáció gyermekei már meglehetősen más szemmel néznek a világra, mint korábbi elődeik, akik számára még nem volt annyira ismerős a digitális világ, és nem az anyatejjel szívták magukba a képernyőkkel ellátott eszközök használati utasításait. Ilyen módon már a szülőknek sincs egyszerű dolga, ha a gyerekek neveléséről van szó.

A fiatalság nevelése és egészséges életmódra való nevelése már kiskortól elkezdődik. Éppen ezért fontos, hogy ne ellenszenvet váltsunk ki belőlük azzal, hogy kategorikusan megtagadjuk tőlük az információtechnológia eszközeinek használatát, hanem fordítsuk a hasznukra a dolgot.

A Faberland közterületi játszóterek kivitelezésével foglalkozó vállalat, akik rendkívül eredményesen valósítják meg a különböző projekteket. A 12 éves múlttal rendelkező cég magas szakértelemmel végzi a munkáját számos településen már évek óta, és most közterületi játszótér építése szempontjából egy nagyszerű innovációt kínálnak. A Biba okos játszótéri megoldás ötvözi a gyerekek digitális hajlamainak fejlesztését az egészséges, szabadtéri játokkal a friss levegőn.

Az ehhez hasonló kültéri játszótereken a szülő és a gyerek közös időt tölthet el tartalmasan úgy, hogy a játékok folyamatában mindketten aktívan vesznek részt. A Biba csomag lelke egy applikáció, amelyet az arra alkalmassá tett közterületi játszótéreken feltűntetett AR jelek segítségével lehet maximálisan kihasználni. Ilyenkor a játék során a szülő kezében van a telefon, és ő a játékvezető. A gyerekek keze így szabad marad, és koncentrálhatnak a különböző feladatok elvégzésére.

A játék egyszerre izgalmas és tanulságos a résztvevők számára, ami által mindenkinek feledhetetlen szórakozást nyújt. Emellett a legkedveltebb játszótéri eszközökről adatokat is küld a közterületi játszótér üzemeltetői számára, így segít a játékélmény fejlesztésében és a további beruházások sikerességében.

Biba interaktív játszótér – Magyarországon kizárólagos forgalmazóként a Faberland jóvoltából!